Az üvegházhatás és a globális éghajlatváltozás
Az Föld légkörében lezajló folyamat lényege, hogy a légkörben felgyülemlő un. üvegház- gázok (ÜHG) egy burkot képezve a föld felszínéről visszaverődő infrasugarak egy részét nem engedik távozni az űrbe, hanem azokat visszatartják, így okozva a troposzféra és a földfelszín fokozottabb felmelegedését.
Az egyes gázok üvegházhatáshoz történő hozzájárulásának mértéke jelentősen különbözik attól függően, hogy milyen a gáz strukturális komplexitása és mennyi az atmoszférikus élettartama. Az un. globális felmelegedés potenciált (Global Warming Potential, GWP) használják arra, hogy az ÜHG-k relatív felmelegedést okozó hatásait számszerűsítsék, 100 évre vetítve, a szén-dioxidhoz hasonlítva. Az alábbi táblázatból jól látható, hogy a CO2, mint 1 referenciának definiált gáz GWP-je a legkisebb, azonban koncentrációja olyan mértékben haladja meg a többi ÜHG koncentrációját, hogy relatív hozzájárulása a felmelegedéshez 65%-os, s így mint a legjelentősebb ÜHG-t tartják számon.
ÜHG
|
GWP (molekulánként)
|
Koncentráció
2000-ben (ppm)
|
Relatív részesedés a globális üvegházhatásban
|
CO2
|
1
|
365
|
365
|
65%
|
CH4
|
21
|
1.72
|
36.1
|
6.4%
|
N2O
|
206
|
0.312
|
64.3
|
11.4%
|
O3
|
2 000
|
0.04
|
80
|
14.2%
|
CFC-12
|
25 000
|
0.000503
|
12.6
|
2.2%
|
CFC-11
|
12 400
|
0.00027
|
3.3
|
0.6%
|
HCFC-22
|
11 000
|
0.00011
|
1.2
|
0.2%
|
A földtörténet négyszázezer éves történetében a légkör szén-dioxid tartalma és a talajközeli hőmérséklet egymáshoz nagyon hasonló módon alakult. Nyolcezer évvel ezelőtt az ember megjelenésével azonban megváltozott a helyzet: a légköri hőmérséklet állandósult, lehetővé téve az emberi civilizáció kibontakozását. Ezzel párhuzamosan a légkör szén-dioxid tartalma egy ideig a korábbi tendenciáknak megfelelően alakult, ám az utóbbi 140 évben rendhagyó változás történt: a szén-dioxid tartalom óriási, addig soha nem tapasztalt mértékű növekedésnek indult. Megnőtt az energetikai eredetű légszennyezés, robbanásszerűen emelkedett az autók, a nagy hajók és repülők száma, s megjelentek az ózonfaló halogéneket leváltó, de sokszoros üvegházhatású hidrogénezett freonok. Ráadásul gyorsan fogy a szén-dioxid elnyelésére alkalmas erdőségek területe is.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja által létrehozott Kormányközi Éghajlatváltozás Panel (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) 2001-es jelentésében (Third Assessment Report, TAR) azt kalkulálta, hogy az elmúlt 100 évben a földfelszín átlagos hőmérséklete 0.6 (+/- 0.2) °C-ot emelkedett és nagyon valószínű, hogy a globális átlaghőmérséklet minden korábbi várakozásnál nagyobb mértékben, 1.4-5.8 °C-kal nő majd 2100-ig.
A nemzetközi éghajlat-politikai tárgyalások
Az éghajlatváltozás és annak lehetséges hatásairól folyó közel két évtizedes nemzetközi tudományos és politikai vita után a klímatárgyalások sorát az ENSZ indította el azzal, hogy 1992-ben Rio de Janeiro-ban aláírásra nyitotta meg az Éghajlatváltozási Keretegyezményt (Framework Convention on Climate Change, FCCC). Az egyezmény 1994-ben lépett hatályba és gyakorlatilag mára a világ összes országa csatlakozott hozzá. Ennek a kezdeményezésnek mindenki nagy várakozásokkal nézett elébe, ám az első néhány évben a helyzet a tárgyalások folytatásával nem sokat javult. 1997-ben jött létre a Kiotói Jegyzőkönyv (Kyoto Protocol), melyben a korábban tett vállalásokat szigorúbbá és konkrétabbá tették. A Kiotói Jegyzőkönyv négy ún. "rugalmassági mechanizmust" ismer el, amelyeket az aláírók a vállalások teljesítése érdekében alkalmazhatnak: a Buborék (Bubble), Együttes Végrehajtás (Joint Implementation, JI,), a Tiszta Fejlesztési Mechanizmus (Clean Development Mechanism, CDM) és a Nemzetközi Kibocsátás-kereskedelem (International Emissions Trading, IET).
Már ma is működik az EU buborék - az EU 8 %-oss csökkentési vállalásának a tagországok közötti újrafelosztása -, valamint a JI és a CDM, amelyek közvetlen éghajlatvédelmi fejlesztési beruházásokat jelentenek a befogadó ország számára, és a beruházás által elkerült kibocsátás (carbon credit) adminisztratív kormányközi megállapodás útján való megszerzését biztosítják a beruházó ország számára. A forgalmazható kibocsátási egységeken alapuló kereskedelmi rendszer kialakulásával gyakorlatilag tőzsdei tömegáruhoz hasonlóvá válik valamennyi üvegházhatású gáz (ÜHG) kibocsátása karbon- vagy szén-dioxid-egyenértékben kifejezve. Mivel az ÜHG-k kibocsátásának helyszíne globális szempontból közömbös, ezért a vállalást tevők a Föld bármely országában megkereshetik azokat a lehetőségeket, ahol a kibocsátás csökkentésének megvalósítása a lehető legolcsóbban hajtható végre.
Kibocsátás-csökkentési vállalások
Az országok által vállalt kibocsátás-csökkentéseket az első teljesítései periódusra, azaz 2008-2012-re kell teljesíteniük. A CO2, CH4 és a N2O esetében a viszonyítási alap 1990-es év, kivéve néhány átmeneti gazdaságú ország esetében, ahol 1990 helyett lehetőség volt más bázisidőszakot választani. Az un. Annex I. országok vállalták, hogy kollektív kibocsátásukat legalább 5.2%-kal fogják csökkenteni 2008-2012-re. Ezen országok egyéni vállalásait a jegyzőkönyv az Annex B-ben számszerűsíti.
Magyarország azt vállalta, hogy 2008-2012-es évek átlagában üvegházgáz kibocsátásait 6%-kal fogja csökkenteni az 1985-87-es évek átlagához képest.
