Általános információ
Működés
Aktualitások
Közérdekű adatok
Emisszió kereskedelem
Termékdíj
Ügyintézés, ügyfajták
Környezetvédelem
Természetvédelem
Vízügy
Projektek
Dokumentumtár

Emisszió-kereskedelmi Osztály

AZ EMISSZIÓ-KERESKEDLMI OSZTÁLY FELADATAI


Az Főfelügyelőségen felállított Emisszió-kereskedelmi Osztály foglalkozik valamennyi, a hatályban lévő jogszabályok alapján már a hatáskörébe utalt feladattal, valamint folyamatosan készül fel az előkészületben lévő jogszabály-tervezetek alapján majd a hatáskörébe kerülő emisszió-kereskedelmi feladatokra:


I. Kibocsátási engedélyezés, ellenőrzés, felügyelet (Competent Authority)


Kibocsátási engedélyek kiadása

Szakmailag átvizsgálja, s elbírálja az üvegházhatásúgáz kibocsátási engedélykérelmeket, s ezek alapján kiadmányozásra előkészíti a kibocsátási engedélyeket.


Bejelentések vizsgálata

Átvizsgálja és értékeli az engedélyesek bejelentéseit, szükség esetén az engedélyt kijavítja, módosítja.


Engedélyben foglaltak ellenőrzése

Rendszeresen ellenőrzi a kibocsátási engedélyben foglalt előírások teljesülését, valamint az éves kibocsátási jelentések jogszabályi megfelelését. A kibocsátási engedélyeket legalább ötévente felülvizsgálja felügyeleti jegyzőkönyv alapján (helyszíni ellenőrzésekkel).



II. Nemzeti forgalmi jegyzékkezelő (Registry Administrator)


Ellátja a nemzeti forgalmi jegyzék működtetését és karbantartását a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseivel összhangban.


Nyilvánosan közzé teszi a Nemzeti Jegyzék Használati Feltételeket

Elkészíti a magyar nyelvű Használati Kézikönyvet, igény esetén felkészítő képzést tart, s biztosítja a felhasználókkal való folyamatos kapcsolattartást

Forgalmi számlák nyitása

Kiosztott kibocsátási egységek számlán való jóváírása

Új belépők egységeinek számlán való jóváírása

A KvVM miniszter utasítása alapján gondoskodik az új belépők kibocsátási egységeinek az üzemeltető számláján történő jóváírásáról

Vis maior egységek számlán való jóváírása

Elárverezett egységek számlán való jóváírása

A KvVM miniszter utasítása alapján gondoskodik az árverésen értékesített egységek számlán való jóváírásáról.

Számlatranzakciók blokkolása

Bejelentett adatváltozás hatályosítása

Üzemeltetői számla megszüntetése

Törlés és jóváírás 2008 végén

Számlavezetési díjfizetés nyilvántartása

Bezártnak minősített létesítmény kibocsátási egységeinek visszavonása vagy átutalása



III. Kibocsátási egységek keletkeztése, elismerése, visszaadása, érvényessége


Közös teljesítési kérelmek vizsgálata

Közös teljesítési határozatok kiadása



IV. Jogérvényesítés


Kezdeményezi és döntésre előkészíti az emisszió-kereskedelmi rendszerhez kapcsolódó szankcionálási feladatokat


Kérelem vagy annak elbírálásához szükséges adatok határidőn túli beadása

Kibocsátások nyomon követése és jelentése nem jogszabálynak/engedélynek megfelelően történik, vagy engedély nélkül üzemel

Jelentéstételi vagy változás-bejelentési kötelezettség elmulasztása

Kötelezettségszegők nevének nyilvánosságra hozatala

Felügyeleti díj határidőn túl fizetése

Felügyeleti díj határidő+ 15 napon túli fizetése



V. Emisszió-kereskedelmi rendszer felügyelete


Felügyeli az emisszió-kereskedelmi rendszer működését

Felügyeleti díj nyilvántartása



VI. Adathozzáférés, nyilvánosság biztosítása


Közérdekű adatok nyilvánosságának biztosítása

Nemzeti emisszió-kereskedelmi hatósági adatbázist működtetése

Elektronikus adatbázist működtet, amely lehetővé teszi az adatszolgáltatások elektronikus fogadását, az adatok elektronikus és gyors feldolgozását, az adatok biztonságos tárolását, a hitelesítők nyilvántartását, segíti a hatóság felügyeleti munkáját, valamint lehetővé teszi különböző statisztikák és jelentések készítését és a meglévő környezetvédelmi adatbázisokhoz való kapcsolódást.

A Főfelügyelőségnél lévő emisszió-kereskedelmi adatok rendelkezésre állásának biztosítása



VII. Jogszabály-tervezetek véleményezése, jogszabályok módosítása


Részt vesz az emisszió-kereskedelmi rendszert érintő jogszabály-tervezetek szakmai véleményezésében.

Szakterületén figyelemmel kíséri a jogszabályok alkalmazhatóságát, érvényesülését és kezdeményezi a jogszabály felülvizsgálatát.



VIII. Szervezeten belüli és nemzetközi kapcsolatok


Közvetlen munkakapcsolatot tart a KvVM szakmai főosztályaival, véleményezi a Minisztérium emisszió-kereskedelmi koncepcióit.

A Főfelügyelőséget képviselve közvetlen munkakapcsolatot tart az Európai Unió tagországainak emisszió-kereskedelmi hatóságaival és részt vesz az emisszió-kereskedelmi rendszer továbbfejlesztésére irányuló közösségi munkában.



IX. JI (együttes végrehajtás) hitelesítőinek nyilvántartása


Elbírálja a JI hitelesítői névjegyzékbe vétel iránti kérelmeket

Vezeti, naprakészen tartja a JI hitelesítői névjegyzéket
Oldalunkat éppen 9 látogató használja. Copyright 2012 - 2013 ©   :::  Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség  :::  Minden jog fenntartva!